napimagyarország

Találkozom valakivel. Érdekes közönség az óra körül, alatt. Terézvárosi infós lányok ülnek a napon izzadva, előttük az asztalon semmi, kezükben semmi, bár egyikük olvas valamit. Az óra forog, azaz a szöveg, a szamszungos: idő, hő és boldog születésnapot: ugyan kinek? Hát született egy újabb forradalmi tévé, szuper minden, minden forradalmi. Mint manapság tényleg minden, az okos telefon, az intelligens mosópor, forradalmi vasaló, alsónemű és hajszárító. Spermanens forradalomban élünk a nagy-nagy tanítók szilárd útmutatásai alapján. Megjön az emberem. Hirtelen elviharzik mellettünk egy fickó, öklével leveri a virágágyásban a mit sem sejtő büdöskét. Megriadunk. Másik fickó két virágláda közé üríti feszült hólyagja tartalmát -- a nem fizetős ilyen hely van vagy 300 méterre a wesztendben. Egymástól elköszönünk. Lent az aluljáróban egy bendzsón pengetve valaki tört magyarsággal az isteni irgalomról énekel, egy hölgy kínálja gyors, tesó gazdaságos szolgáltatását, két rendőr unatkozik. Ez mind belefért 10 percbe. A nyilvános hugyozással egyetemben. Egy ország olyan, mint a lakói, ez kormányfüggetlen. Mint a virágládák közül kicsordogáló lé. Mert a lé határozza meg a tudatot, ahogy a nagy tanító is mondta volt.