Várjuk a 11-es buszt a "Batyin". Menetrend szerint megy föl a hegyre. A figyelmet egy család -- 2 szülő + 2 gyermek --, kelti fel, akik a megálló esőbeállója körül bringáznak, tekerésznek.
Vigyázz! Ne itt bringázz. Nem hallod? Hányszor mondjam már? Stb. hallatszik a szigorú anyukától, de a falra hányt borsó tipikus esete.
Majd megérkezik a busz, szép, nagy, új, azaz nem használt, kondírozott, párnás. És lám, a család igyexik feltolakodni a buszra az összesen 4 db. kerékpárral, na jó, a gyerekbringák kisebbek és nem számítanak, pedig de.
Mondok, bocs, buszra nem lehet felszállni bringával.
Hát az meg miért fáj magának?
Ó, hát nem fáj, csak még mielőtt a buszvezetővel összeakadnának szólok inkább én mint gyakorlott bringás.
Dehát mi baja lesz magának, vagy a busznak ha felszállunk pár megállóra?
Hát például az, hogy nem fér el, és ha útközben egy kerekesszékes, vagy egy babakocsis akar felszállni, az majd nem tud.
Mért olyan nagy baj az magának? Mit avatkozik a dolgainkba? Jaja, maga is olyan magyar, dögöljön meg a szomszéd tehe.
Dehogy, mondok, csak sem lehetőség, sem a szabályosság nem teszi a bringás beszállást ebbe a buszva, és másikba sem. Bringával felszállhat vonatra kijelölt kocsiba, kijelölt helyre, az összes hévre és a fogasra, de csak a kijelölt helyekre.
Jön a végleges érv: maga nem hallott arról, hogy 23 éve vége a kommunizmusnak?
De.
Tényleg, itt volt a vége, a busz a bringások nélkül elment.
